Az Advent története és hagyományai

Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, jelentése: „az Úr eljötte”. Ez a karácsonyt megelőző négyhetes várakozási időszak a keresztény liturgia egyik legszebb része, amely a 4–6. században alakult ki Galliában és Hispániában.

Eleinte böjti időszakként élték meg, hasonlóan a nagyböjthöz, hogy a hívők lélekben felkészüljenek Jézus születésének ünnepére. A ma ismert négyszer vasárnapos adventet VII. Gergely pápa (590–604) rögzítette a 7. században.

Magyarországon az advent különösen meghitt időszak. A 19. század óta terjedt el az adventi koszorú, amelynek öt gyertyája (három lila, egy rózsaszín, egy fehér) a reményt, a hitet, az örömet és a szeretetet jelképezi. Minden vasárnap egy újabb gyertyát gyújtunk meg – a harmadik, rózsaszínű (örömvasárnap, Gaudete) a közelgő megváltás örömét hangsúlyozza.

A legismertebb adventi szokás az adventi naptár, amely 1908-ban jelent meg Németországban. A gyerekek (és ma már sok felnőtt) december 1-től 24-ig minden nap kinyitnak egy ablakot, mögötte csokoládé vagy kis meglepetés várja őket.
Hazánkban népszerű a hajnali „angyali” mise (roráte), amit gyertyafénynél tartanak, és a Luca-nap (december 13.) szokásai is ide kapcsolódnak: lucaszék készítése, kotyolás, boszorkányűzés fokhagymával.

A gasztronómia sem maradhat ki: mézeskalács-illat lengi be a házakat, forralt bor és téli tea melegít. A vásárokban kézművesek kínálják portékáikat, a fényfüzérek pedig varázslatos hangulatot teremtenek.

Az advent ma már nem csak vallási időszak: a várakozás, a fény növekedése, a családi összejövetelek és a lassulás időszaka. Egyfajta ellenszere a decemberi rohanásnak – lehetőséget ad arra, hogy megálljunk, meggyújtsunk egy gyertyát, és tudatosan készüljünk a szeretet ünnepére.

Idén is gyújtsuk meg családilag, együtt a remény lángját!

Régen, különösen a 18–20. század eleji Magyarországon és Európában, az advent nem a színes, csillogó ruhák időszaka volt, hanem éppen ellenkezőleg: a bűnbánati, visszafogott öltözködésé.

Templomban és a liturgia színe: a LILA
• A katolikus templomokban a papok lila miseruhát (karinget, stólát, kazulát) viseltek az egész advent alatt (kivéve az örömvasárnapot, amikor rózsaszínű volt).
• A hívők is igyekeztek ezt követni: a templomba sötét, visszafogott színű ruhákban mentek (sötétkék, szürke, fekete, mélybarna, sötétzöld).
• A nők sötét kendőt vagy kalapot tettek a fejére, gyakran fekete fátyollal.

Hétköznapi öltözet advent idején
• Nem volt divat új ruhát venni vagy feltűnően öltözködni adventben, mert az a karácsonyra való készülődés időszaka volt. Aki tehette, a legszebb ruháját karácsony napjára tartogatta.
• Paraszti közösségekben a nők továbbra is a szokásos ünneplőjüket vették fel vasárnap (fehér ingváll, fekete szoknya, kötény), de adventben kerülték a piros szalagokat, élénk hímzéseket.
• A városi polgárság körében a hölgyek sötét gyapjúszoknyát, magas nyakú blúzt, hosszú kabátot viseltek – semmi világos vagy vidám szín.
• A gyerekek is sötétebb, egyszerűbb ruhákban jártak, sok helyen még a karácsonyi új ruhát is csak szenteste kapták meg (ez volt a „Jézuska ruhája”).

Kivételek és regionális különbségek
• Az örömvasárnapon (advent 3. vasárnapja, Gaudete) enyhébb volt a szabály: a pap rózsaszínű ruhát viselt, és a hívők is megengedhették maguknak egy kicsi világosabb kiegészítőt (pl. rózsaszín szalag, világosabb kendő).
• Német nyelvterületen és Erdélyben a fiatal lányok néha ibolyakék vagy halványlila ruhában mentek a rorátéra – ez volt az egyetlen „színes” engedmény.

Összefoglalva
Régen adventben úgy öltözködtek, ahogy a lélek állapota diktálta: csendesen, szerényen, sötéten, hogy karácsony hajnalán annál nagyobb legyen az öröm, amikor végre előkerülhetett a fehér ing, a piros szalag, a fényes csizma és az új ruha – a feltámadt fény jelképeként.

Ma már szerencsére szabadon választhatjuk a színeket, de aki szeretné feleleveníteni a régi hangulatot, az adventi vasárnapokon nyugodtan felvehet egy sötétkék pulóvert vagy lila sálat – a régi idők tiszteletére. 💜